2014. június 22., vasárnap

13. rész

Mondta kedvesen. Én csak mosolyogtam. Nehogy bénázzak. Á biztos nem fogok. A suliba kitanultam. Csak nem vagyok olyan béna. Vagy mègis?! Ne gondoljak már ilyenekre. Olyan hülye vagyok. Minek gondolok ilyenre?!
- Brooke itt a ruhád. Az öltöző itt van a második ajtó. - mondta, majd kezmbe nyomta a ruhákat.
- Köszönöm, viszlát. - mosolyogtam ès mentem volna ki. Csak William vissza hívott.
- Brooke, tegeződjünk. - mosolygott. Én csak bólintottam. Kiléptem az ajtón és tovább mentem. Nem kellet sokat mennem, csupán pár lépést. Kinyitottam az ajtót és bementem. Kerestem egy üres szekrényt és bepakoltam a dolgaimat. Csupa lányos dolog, fésű, smink, táska, betét. Igen betétet is mivel megjött. Akkor nem csak az izgulástól görcsöltem. Oh hogy én milyen zseni vagyok. Jajj. Gyorsan levettem a ruháimat ès felvettem az egyenruhát. Nagyon csinos. A szoknya körülbelül combközépig ér. A felsőt betürtem a szoknyába és egy kicsit meghúztam, hogy buggyos legyen. De jó hogy nem magas sarkúba jöttem hanem topánkába. A kötényt felkötöttem a hajammal együtt. Oda mentem a csaphoz és kezet mostam. Miután mindennel elvégeztem kimentem.
- Szia látom felvettek. - mondta az a lány akivel akkor találkoztam amikor bejöttem. - Amúgy Jessica vagyok. - mosolygott majd kezez nyújtott.
- Szia igen. Én Brooke vagyok. - motyogtam. Ez a lány mámint Jessi tök aranyos. Tuti jóba leszünk. Oopsz. Nem írtam űzit Adamnak, hogy hogy sikerült. Mindegy szerintem bejön. Ha nem meg nem. Most nem fogok sírni.
- Gyere. Mivel akarsz kezdeni?? Ki szeretnéd vinni a rendelést vagy pénztáros szeretnél lenni?? Ezt majd váltogatni kell. Ugye nem baj?? - zuditott rám ezer kérdést. Azt se tudtam melyikre válaszoljak először.
- Öhmm nem baj ha először inkább pénztáros lennék?! És dehogy baj. - mondtam bizonytalanul. Jess csak mosolyogva bólintott. Beálltam a pult mögé és vártam. Olyan tíz perc körül egy 4-5 éves kislány jött oda. Én csak mosolyogtam.
- Csókolom. Olyat szeretnék. - mutatott rá egy csokis sütire. De aranyosan köszönt.
- Szia. Innivalót nem kérsz hozzá? - guggoltam le hozzá, hogy egy szintbe legyünk.
- De kérek szépen. - mondta avval a vékonyka hangjával. Én csak úgy mosolyogtam.
- Mi a neved? - kérdeztem.
- Melissa. A tiéd? - mondta a kislány a szemembe nèzve. - Szép a szemed. - mondta aranyosan és lehajtotta a fejét mivel elpirult.
- Az én nevem Brooke. Köszönöm a te szemed is gyönyörű. - dicsértem meg Melissa szemeit mosolyogva.
- Hajad is nagyon szép. - mondtam és végig simitottam hosszú szőke haját.
- Te vagy a One Direction barátja? - kérdezte mosolyogva. Én gondolkodás nélkül válaszoltam.
- Uhm igen. De anyukád hol van? - kèrdeztem Melissa-tól. Mosolya legörbült. Szemeiben könnyek teltek.
- Nem tudom. - mondta és ebben a pillanatban nyilt az ajtó és bejött egy nő. Ránk nézett ès szemeiben a megkönnyebülés tükrözödött. Akkor itt van a kicsilány anyukája.
- Anya. - mondta Melissa és anyukája karjaiba futott. Engem úgy meghatott ez a pillanat, hogy könnybeládt a szemem.
- Köszönöm. - mondta az anyuka. Én csak bólintottam.
- Anya anya képzeld Brooke a barátja a One Direction-nek. Brooke csinálhatok veled egy képet? És aláírást is kaphatok? - kérdezte Melissa. A kék szemei annyira csillogtak, hogy nem birtam nemet mondani. Mondjuk úgyse akartam. Áá van egy ötletem.
- Persze Mel. Egyébként mindjárt kész a forró csokid. Ön kér valamit Mrs...? - kérdeztem Mel anyukájától.
- Simpson. És igen egy expresszót szeretnék. Köszönöm. - mondta Mrs. Simpson én csak mosolyogtam. Oda mentem a pulthoz és elkészítettem a kávéját.
- Brooke? - hallottam egy hangot mögülem. Jajj csak ő ne legyen. Megfordultam és szerencsétlenségemre Zayn állt ott. De vele voltak a többiek, Stella és a ribanca. Legalább nem kell idehívnom őket. Ez lett volna a tervem. Melissa tátott szájjal figyelte őket. Magamra erőltettem egy mosolyt és normálisan köszöntem.
- Szia Zayn. - mondtam nagyjából kedvesen. Melissa miatt nem akartam bunkó lenni. - Ès többiek. - mondtam normálisan.
- Brooke. Brooke ugye csinálhatok velük képet? De elöbb veled szeretnék. - mondta Mel.
- Ja persze. Hova álljunk? - kérdeztem. Melissa oda mutatott az ablakhoz. Odasétáltam de a hátamon éreztem Zayn pillantásait. Égetett tekintete pedig nem is vele szembe voltam. Oda értünk az ablakhoz. Melissa elengedte a kezem és megölelt. Én mosolyogva vissza öleltem és az anyukája lőtt rólunk egy képet. Aztán a kamera elé fordultunk és vigyorogtunk.
- Köszönöm. - mondta a picilány.
- Brooke elkérhetem a telefon számod? Mivel szerintem Mel még szeretne veled találkozni. - mondta Mrs. Simpson.
- Persze. Itt van. Én is szeretnék Melissa-val találkozni. - mondtam mosolyogva és oda nyújtottam a papírt.
- Ki a kedvenced?? - kérdeztem kedvesen.
- Niall. - mondta és elpirult. Jajj szegény ma annyiszor pirult el.
- Szeretnél mindannyiukkal egy képet? - mosolyogtam Mel-re. Ő vigyorogva bólintott.
- Harry gyertek ide. - mondtam parancsóló hangon. Mind az öten ide jöttek. - Amúgy sziasztok. - mondtam és megöleltem mindegyikőjüket kivéve Zayn-t. Nem akartam hogy a ribanca elkezdjen sipákolni. Meg amúgy is tuti elkapna a sírás.
- Fiúk ő itt Melissa az új barátnőm. - mondtam és Mel-re pillantottam. Melissa úgy mosolygott.
- Melissa őket meg ismered. - mondtam. A fiúk elkezdtek Mel-el beszélgetni. Én vissza mentem a pulthoz.
- Kértek valamit? - kérdeztem.
- Ahha egy cappuchinot. - mondta Stella és köszönés képpen adott egy puszit.
- És te? - kérdeztem egy cseppet sem kedvesen.
- Nem ezektől olyan dagadt leszek mint te. - mondta az a büdös ribanc. Nyugi Brooke ezen nem kell felbasznod magad. Ez egy élettelen liba. Mindenkinek az életével foglalkozik. Most pont az enyémet talàlta meg. Azért ennyire nem lehet unalmas az élete, hogy az enyémmel kell foglalkoznia. Ja és hogy dagadt vagyok? Ja igen persze ezért néz utánam minden második fiú. Na de sebaj. Mondjuk nekem nincs kint se csöcsöm, se seggem. Ezt csak ezekért nézik meg mert akkora csöcse van, hogy más szemét kiszurja vele de sebaj.
- Biztos nem kérsz valamit? - kérdeztem.
- Mondtam már. Hülye lány. - folytatja. Nekem se véges a türelmem. Még egyet beszól neki megyek.
- Nem is értem, hogy lettek veled jóba. - nézett a fiúkra. - Te egy csúnya dagadt majom vagy. Engem meg nem birnak. Pedig bennem minden megvan. - kész vége elfogyott a türelmem.
- Na állj már le te patkány! Ha nem kérsz mond meg normálisan. Nem kell itt panpogni hogy te milyen gyönyörű vagy. Hallod csak a nagy melledért néznek meg te szőke ..... - nem tudtam befejezni, mert Zayn megragadta a karom és behúzott az öltözőbe. Neki nyomott a falnak és a szemembe nézett..... a hasamba mintha ezer pillangó szabadult volna el. A szívem olyan gyorsan vert, hogy azt hittem kiesik a helyéről. Már csak pár centi volt közöttűnk amikor........

Megvan a 13. rèsz is. A szereplő részt frissitettem. amugy szerintetek indulhatnék versenyen?:/ ♥♡♥

4 megjegyzés:

  1. Indulhatnál és gyorsan írj mert nem bírom kivárni a részekeeeeeet!! Minden elismerésem de írj írj írj:33

    VálaszTörlés
  2. Nyugodtan indulhatnál, ez nagyon jó lett a vége az WÁÁ :D mikor rakod fel végre a kövi rész már vagy 2 órája csak frisitgetek *-* ♥

    VálaszTörlés
  3. HMm Este szerintem 11 korul lesz fennt:)) es koszonom <3

    VálaszTörlés